ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: +36301592660

H-P: 8.30 - 15.00

Blog

Ételkiszállítás, elvitel: megváltozott fogyasztói igények

Ételkiszállítás, elvitel: megváltozott fogyasztói igények

Napjainkra már senki számára nem jelent újdonságot, hogy környezetünk terhelése az ember jelenléte és tevékenysége folytán bizonyíthatóan káros mértéket öltött, és ez hosszabb távon egyértelműen olyan állapotot eredményezhet, amely nem csak az ember életterét, de az egész ökoszisztéma megmaradását is veszélyezteti.

Ennek a környezeti terhelésnek csak az egyik, de igen jelentős részét a hulladékok, és ezen belül is a műanyag alapanyagú hulladékok képezik. A jelenkor egyik legnagyobb feladata tehát, hogy megfelelő alternatívákat kínáljunk az egyszer használatos műanyag alapanyagú eszközök és használati tárgyak ellenében, és ezeket egytől egyig megismertessük azokkal a felhasználókkal, akik a tevékenységük folytán nagyobb mennyiségben alkalmaznak dobozokat és egyéb holmikat.

Ezen a ponton fontos megjegyeznünk, hogy a hulladékmentes életmód és szemlélet nem azzal kezdődik, hogy beszerzünk egy csomó új tárgyat a most megismert elvek mentén és a vélt tudatosság jegyében. Sokkal lényegesebb az, hogy az életmódunk megváltoztatásával csökkentsük a pazarlást és igyekezzünk az alap szükségleteinkre koncentrálni, a vágyak és a kreált igények hajszolása helyett.

Vannak azonban olyan tárgyak, amelyek mindenképp szükségesek a mindennapi élethez. Ezek tudatos megválasztásával sokat tehetünk azért, hogy kevesebb hulladékot termeljünk csupán annak köszönhetően, hogy kiiktatjuk az egyszerhasználatos és a nem újrahasznosítható termékeket.

Ételkiszállítás lebomló anyagból készülő dobozokkal

Az idei évben teljesen átalakultak az étkezési szokások. Azzal, hogy tavasszal – a karantén időszakban – egyáltalán nem volt lehetősége az embereknek étterembe menni, mert azok bezártak, jelentősen megnövekedett az étel házhozszállítások mennyisége, amely tendencia most az újabb korlátozó intézkedések eredményeképpen folytatódni látszik. Étterembe nem tudnak menni az emberek, de a finom falatokat házhoz rendelhetik, de ez a megoldás rengeteg csomagolóanyagot igényel, amely, ha nem körültekintően választják meg, tovább növeli az eddig sem éppen jelentéktelen hulladéktermelést. 

A megváltozott helyzet és az ennek mentén átalakuló fogyasztói szokások olyan kihívás elé állították a korábbi időszakban csak a betérő vendégek kiszolgálásából élő vendéglátóhelyeket Magyarországon is, amelyre még nem volt példa a rendszerváltás után kialakuló piacgazdaság történetében. 

Azon persze lehetne vitatkozni, hogy mi volt előbb, az igény az ételek házhozszállítására, vagy inkább az éttermek kényszerültek megtenni a lépéseket ebbe az irányba, máskülönben a létezésük lehetetlenült volna el teljesen.

Nekünk nem tisztünk ebben a kérdésben állást foglalni, ellenben a lehető legjobb választást kínáljuk az ételszállító dobozokra azoknak a cégeknek, amelyek számára a környezettudatosság nem csak egy hangzatos és trendi kifejezés, hanem a meghozott döntéseik egyik fő mozgatórugója.

 

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy az Ecocatering kínálatában milyen étel házhozszállításra alkalmas dobozok és egyéb tárolórendszerek találhatók meg. 

 

Dobozok lebomló kartonból 

A papír gyártása igen összetett folyamat. Különböző nyersanyagok, vegyi anyagok, víz és energia is szükséges hozzá. Ha felirat vagy valamilyen ábra is van egy papír alapanyagú csomagoláson, akkor még a nyomdafestékről se feledkezhetünk el. A gyártás során a legtöbb esetben károsanyag kibocsátás is keletkezik.

 

A papír legfontosabb alapanyaga a fa. Ez beszerezhető a meglévő természetes erdők kivágásával is, ezzel szemben a környezetbarát megoldás a kifejezetten erre a célra ültetett és fenntartott fák felhasználása. Ezenkívül papír készülhet akár szalmából, rongyból és újrahasznosított papírból is.

A fa feldolgozása során a finomabb szálakra való szétválasztáshoz vegyi anyagokat alkalmaznak. A különböző fajta papír típusokhoz más és más kemikáliák szükségesek. A fehérebb árnyalat elérése klór hozzáadásával, a víztaszító tulajdonsághoz pedig enyvet. 

A környezetbarát papír attól is az, hogy minimálisra csökkentett vagy egyenesen zéró a vegyszertartalma. További előny lehet még, ha minél nagyobb arányban tartalmaz újrahasznosított papírt. 

A Ecocatering webáruházban a Vegware cég papír alapanyagú ételtároló dobozai találhatók meg, amelyek kizárólag fenntartható forrásból származnak, és amennyire csak lehetséges, újrahasznosított papírt tartalmaznak. A Vegware papír- és karton csomagolóanyagok lebomlási ideje csak 8-12 hét, de a termékek belső bevonata PLA, amely tulajdonság miatt ipari komposztálásra alkalmas.

 

 

PLA anyagú dobozok

A PLA egy mozaikszó, ami a polylactic acid, vagyis politejsav elnevezést takarja. Ez így – az átlagember számára – önmagában nem jelent semmi konkrétumot, de ha hozzátesszük, hogy a PLA egy olyan hőre lágyuló műanyag, amelyet növényekből állítanak elő, talán már közérthetőbbé válik a kifejezés. 

A PLA legfontosabb tulajdonsága, hogy IPARILAG komposztálható. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy biológiai úton 100%-ban lebomlik. Fontos tudnivaló, hogy csak a ’Home Compost’ jelölésű, általában nagyon vékony falú zacskók alkalmasak az otthoni komposztálásra. 

A biológiai bomlás egy teljesen természetes folyamat, amelynek a lezajlásához nincs szükség káros adalékok jelenlétére. Szükségesek viszont mikroorganizmusok, baktériumok és gombák, amelyek elvégzik a lebontó „munka” oroszlánrészét. 

Biológiai bomlásról beszélünk, ha például a kert végében felépített komposztra dobjuk a zöld- és minden egyéb, ugyancsak a háztartásban keletkező lebomló hulladékot. A baktériumok és más organizmusok az anyagot levegő (oxigén) jelenlétében széndioxiddá, vízzé és ásványi sókká, anélkül pedig metángázzá, vagy szénhidrogénekké alakítják. 

Ez a biológiai bomlási folyamat megy végbe a PLA-val is, miközben ránézésre teljesen olyan, mint egy nem lebomló műanyag. 

FONTOS! Itt érdemes megjegyeznünk, hogy figyelni kell a jelzést a doboz vagy a pohár alján, mert már Magyarországon is egyre több helyen kaphatunk PLA-ból készült, de műanyagnak kinéző poharakat, ételes dobozokat vagy akár evőeszközöket. Ha nem vagyunk biztosak az anyagismeretünkben, inkább kérdezzük meg, hogy miből készült a poharunk, ugyanis nem mindegy, hogy hová tesszük használat után. Sokan ezt is a szelektív műanyag gyűjtőkbe dobják, de ezt rosszul teszik. A PLA-ból készült tárgyakat ugyanis nem lehet újrahasznosítani úgy, mint az erre alkalmas műanyagot. Ezzel szemben azonban biológiai úton, 100%-ig természetes módon bomlik le, persze a megfelelő körülmények között. Az ipari komposztálás során megfelelő hőmérsékleten, zárt rendszerben végtermékként humusz képződik. Ez minden növényi alapú komposztálható termékre igaz. 

A PLA-ból készült dobozokat ételek csomagolására is ajánljuk, a teljes választékot keresd az Ecocatering webáruházban.

  

Cukornád alapanyagú dobozok 

A cukornád egy perjeféle megnevezése, amelyet már az ókorban is termesztettek a magas cukortartalma miatt.

A cukornádból cukorlevet kinyerő gyártás során keletkező melléktermék a bagasse nevű anyag, (ami magyarul kipréselt cukornádat jelent) óriási mennyiségben áll rendelkezésre.

A feldolgozott cukornád súlyának mintegy egyharmada a préselés után megmaradó bagasse, amelyet már az 1930-as években igyekeztek hasznosítani, amikor Dél-Amerikában a papírgyártás egyik fő alapanyagává vált. 

A cukornád alapanyagú eszközök és csomagolóanyagok a háztartásban keletkező élelmiszer hulladékkal együtt iparilag komposztálhatók és a komposztálási folyamat során teljesen lebomlanak. 

A cukornádból készült csomagolóanyag erősebb, mint a habosított műanyagból vagy papírból készült tároló dobozok vagy tányérok, ezért akár vékonyabb, könnyedebb kivitel is lehetséges. 

A legkorszerűbb gyártási technológiával cukornád elviteles dobozokat megtalálod az Ecocatering webáruházban.

 

 

Fontos, hogy amely cég bevezeti a lebomló termékek használatát, fordítson rá kiemelt figyelmet, hogy erről megfelelő tájékoztatást nyújtson.

Értesítse róla a vendégeit feltűnő helyeken megjelenő információs táblákkal, feliratokkal, vagy akár építsen erre egy teljes marketing kampányt.

 

Vásárlóként, végfelhasználóként az a feladatunk, hogy járjunk nyitott szemmel és figyeljünk oda milyen csomagolást használnak az ételeik alapján már a szívünkbe zárt éttermek, vendéglátóhelyek.

A termékinformáció legtöbbször nincs feltűnő helyen rányomva mondjuk a pohárra vagy a dobozra, de ha tudjuk, hogy mit kell keresni, felismerhetjük. A termék alján a gyártó feltünteti az alapanyaghoz kapcsolódó információkat. 

Van olyan vásárló, aki tudatosan vált, és van olyan is, aki egy trendi dolognak gondolva a környezettudatosságot divatból lesz „zöldebb” akár az étel házhozszállítás témakörében is. A végeredményt tekintve talán mindegy is. A lényeg, hogy legyünk mindannyian tudatában a saját felelősségünknek és annak, hogy a választásaink kihatnak a környezetünkre és a jövőnkre is.

 

Válasszunk és vásároljunk tudatosan környezetbarát termékeket és környezetbarát csomagolást!

 

 Környezettudatos csomagolási megoldások az Ecocateringtől 

- csomagolás, tárolás és szállítás eldobható műanyagdobozok nélkül -